Vízológia, minden ami víz

2019\10\22

Mi az RO? Miért a legjobb?

Az egyik legelterjedtebb technológia, sokan mégsem tudják mit is takar ez pontosan! 

Mai bejegyzésünk témája cégünk egyik legelterjedtebb gépe lesz, azaz az RO berendezés, vagyis Reverse Osmosis gépek, tehát a Fordított Ozmózis technológiának rövid bemutatása a köznyelvén szólva.dreamstime_s_74844293.jpg

 

A fordított ozmózis technológia egy olyan víz szűrési mód, ahol a rendszer szíve, lelke az úgynevezett membrán, a módszer lényege pedig az, hogy egy zárt rendszerben, nyomás alatt egy féligáteresztő rétegen (tehát membránon) préselik át a már több lépcsőben előszűrt vizet. ozmozis.jpgA fordított ozmózis során használt membrán vízáteresztő rés mérete 0,0001 mikron nagyságú, amely így kiszűri a tisztításra szánt vízben lévő szinte összes fizikai és kémiai szennyezőanyagot, valamint a biológiailag aktív szervezeteket is. Ez a szűrési módszer a legjobb az ivóvízkezelés területén. Már az 1960-as években is alkalmazták ipari és háztartási szinten egyaránt.

 

Ha már a működési elvét tudjuk, akkor a kérdés már csak az, hogy ez miért éri meg?

Ezeknek a fajta víztisztító berendezéseknek az a célja, hogy a vezetékes vízrendszerbe bekötve, az ivóvízből kiszűrjenek minden olyan anyagot, amely az emberi szervezet számára káros lenne, végül pedig betegségeket okozna. De az mellett, hogy testünk egészségéért sokat tehetünk vele, háztartási eszközeinket, edényeinket is megvédhetjük az esetleges  vízkő kialakulásának veszélyétől. Mind ezen felül ami még fontossá vált a mai világ számára, az a környezettudatosság, a környezetvédelem! Egy ilyen berendezéssel pedig nem csak állandó jellegű kristálytiszta vizet tudunk varázsolni otthonunkba, hanem bolygónkat is megvédhetjük a rengeteg szeméttől. Pontosabban a műanyag palackok áradatától. Erről a témáról már volt szó blogunkon és ott hosszasan elmélkedtünk arról, miért is éri meg jobban egy víztisztító, mint a zsugor számra vásárolandó ásványvíz... ha kíváncsi a válaszra akkor KATTINTSON IDE és itt elolvashatja!

A mai világban már nagy hangsúlya van a tiszta, egészséges ivóvíz szerepének, éppen ezért vannak olyan megoldások is, amelyek pénztárca barátabbak és hosszútávon jobb befektetésűek mind környezet, mind anyagi mind pedig egészség szempontjából! 

Cégünk legfontosabb alapelve az, hogy olyan szolgáltatást nyújtsunk ügyfeleink számára, ami minden szempontból javukat szolgálja, akár háztartási, akár ipari szinten! Ha kíváncsi cégünk egyik legjobb gépére, amely ennek a technológiának az elvén működik, akkor KATTINTSON IDE!

prolinepluswp.jpg

Többszörösen is jól járunk! Költséghatékonyság, környezettudatos gondolkodás - életvitel és kristálytiszta víz szervezetünk egészségéért, eszközeink épségéért! Jól hangzik ugye? Akkor érdemes rajta elgondolkodni... hiszen a mai világban a tiszta ivóvíz igazi értéknek számít! Cégünk pedig csak is a legjobbat szolgáltatja, hiszen az egészség mindennél fontosabb!

 

A ,,Vízológia, minden ami víz" blogon megjelenő tartalom, így a cikkek, a képek, a videók, a honlap grafikája vagy bármely más tartalom, szerzői jogi védelem alatt áll.

 

lakás technologia

2019\10\17

Foltmentesség egyik nagy titka

Napjainkban már a legtöbb háztartásnál, családnál legalább egy van belőle, amely jó szolgálatot tesz számunkra főképp kényelmi szempontból... na mi lehet ez? Természetesen az autókról van most szó. Ezeket pedig takarítani, mosni kell, hiszen lekoszolódnak használatuk során. Alapvetően az autós közösséget erősítők többsége nagy mértékben ügyel arra, hogy gyönyörű, makulátlan szépségű legyen hűn szeretett autója és ezért mindent meg is tesznek. Sokféle módszer van arra, hogy tisztán tartsuk kocsinkat, különböző autómosók, autókozmetikák, vagy akár csak az otthoni általunk végzett autó takarítás. 20140504automosas.jpg

 

Kérdés viszont az, hogy ez a téma mégis hogyan kötődhet a mi blogunkhoz? A válasz egyszerű az autó mosáshoz vízre van szükség, tehát mindjárt meg is van a közös pont. Sokszor tapasztaltam magam is azt, hogy hiába az odafigyelő, maximalista tisztítás, azok a fránya vízcseppek csak ott vannak, csak nem tűnnek el... de mi okozza, mi rá a megoldás?

 

Maga a probléma forrása a kemény víz, ez ami miatt a vízcsepp foltok kialakulnak. Sokszor hiába az odafigyelő törölgetés, sikálás ezek akkor is ott maradnak. Arról már volt szó, hogy háztartási eszközeinkre milyen hatással van a kemény víz, tehát a vízkő... nos, ha azoknak ellensége akkor nyilván az autónkra sem a legjobb hatást gyakorolja. De mit tehetünk? Vehetünk még pár különböző erre a célra szolgáló tisztító folyadékot, amelyek aláírom jók, de plusz időt és plusz költekezést jelent.

mercedes_teljes_autokozmetika_a_1_2.jpgVagy választhatunk egy olyan lehetőséget, amelyet nem csak autónk takarításakor tudunk hasznosítani hanem egész háztartásunkban is. Ezalatt pedig egy vízkőmentesítőre, vízlágyítóra gondolok. Ez a megoldás azért célszerű, mert maga a vízhálózatunkba tudjuk beépíteni ezzel tehát nem csak az autó takarítást könnyíthetjük meg hanem egyúttal háztartási eszközeinknek is hosszabb élettartamot biztosíthatunk. Tehát ez egy több funkciós megoldás lehet egy háztartás számára. 

 

De miért is jó, ha autónkat lágy vízzel mossuk le? Mert a lágyított vízben már nincsenek olyan ásványi anyagok, amelyek vízkövesedést okoznak, tehát nem tudnak kialakulni vízcsepp foltok az autó felületén.

Én személy szerint az otthon történő autó takarítók közé tartozom, mert így megvan egy időben kívül és belül is takarítás. Saját tapasztalatomat megosztván, igenis van különbség, ha lágy vízzel mossuk le az autót. Eleinte még  én sem hittem el és én is csak sima vízzel mostam le a kocsit és utána törölgettem mint a bolond, ne hogy csepp foltos maradjon...(ez pedig jó kis plusz időbe tellett ), de utána amikor lágyított vizünk lett és kipróbáltam azzal az autómosást meglepett, hogy időt spóroltam meg és egyben pénzt is. Nem voltak vízcsepp foltok a mosást követően. Tehát bevált!

20140430automosas-autoapolas2.jpgA mai világban sokunk szeme fénye a kis négy kerekű járgány, amely megkönnyíti mindennapjainkat és ezért sokat is foglalkozunk vele. Van aki már hobbi szinten takarítja és van aki csak 3-4 hetente. De egy biztos a makulátlan, tükör ragyogású, tisztaságú végeredménynek mindenki örül, még az is aki nem szeret autót takarítani. Nos akkor nem megéri egy olyan opciót választani ami tényleg megéri?

 

A ,,Vízológia, minden ami víz" blogon megjelenő tartalom, így a cikkek, a képek, a videók, a honlap grafikája vagy bármely más tartalom, szerzői jogi védelem alatt áll.

lakás technologia

2019\10\16

Ne azért idd mert muszáj!

Igen, sajnos ez igaz... sokszor csak azért iszunk vizet, mert muszáj! De miért gondoljuk, hogy ez így normális? Hogy normális az, ha szervezetünkbe csak kényszerből visszük be azt a folyadékot, amelyre testünknek alapvetően szüksége lenne nap mint nap? Nos ez a mai cikkünkből kiderül... Lássuk is, hogy miért muszájból isszuk a vizet!

water-pouring-from-pitcher-into-glass-thumb.jpg

 Talán első okként a nagy mennyiségben és fajtában elterjedt, mindenféle üdítő italokat lehetne megemlíteni ,amelyek tele vannak mindenféle olyan anyagokkal, amelynek köszönhetően jobban esik egy pohár azokból, mint a vízből. Természetesen aláírom, hogy jómagam is szoktam üdítőt fogyasztani, de nem víz helyettesítés céljából... Ugyanis lehet, hogy pillanatnyilag szomjoltó hatással bír szervezetünkre de hosszútávon nem hatásos. Ezen felül pedig a cukros üdítők nem a legegészségesebb életmódba tartoznak, így nem a legmegfelelőbb alternatívák az ivóvíz helyettesítésére.

 

Következő okunk az, hogy nem érezzük szomjasnak magunkat, nem érezzük, hogy testünknek vízre van szüksége. Erről a szomjúságos témáról már volt egy részletes cikkünk amelyről bővebben IDE KATTINTVA többet megtudhat. Röviden az előző cikkből azt emelném ki, hogy sokszor gondolunk betegségre ha legyengültnek, fáradékonyabbnak érezzük magunkat, pedig egyszerűen lehet csak szomjasak vagyunk. Sok olyan tünetet produkál még testünk, amellyel jelezni akarja, hogy szomjas, ilyen például: a fejfájás, a stressz, a depresszió, a vérnyomás problémák vagy a testsúly ingadozás. Tehát sokszor ezek a tünetek nem egy nagyobb problémát jeleznek, hanem csak egyszerűen testünk szomjúságát!

 

De a legnagyobb ok, ami miatt nem isszuk az az íze, a minősége... sajnos egyre többször fordul elő, hogy ivóvizeink minősége nem a legjobb, fura mellékíze vagy utóíze van, esetleg nem átlátszó, kristálytiszta hanem opálos, zavaros vagy esetleg büdös, záptojás szagú vagy csak állott... ezek láttán nyilván nekem sem lenne gusztusom, ahhoz, hogy szomjúságom oltására megigyak egy pohárral is belőle! 3024559-slide-purified-water.jpgDe, mi miatt ilyen az ivóvíz? Van lehetőség rá, hogy tiszta, egészséges vizet kapjunk? Számos oka, tényezője lehet annak amiért rossz az ivóvizünk, de ezekre van már megoldás, a válasz pedig ebben a cikkünkben megtalálható! KATTINTSON IDE és itt elolvashatja!

Tehát lényegében azért nem iszunk vizet, mert  rossz a minősége, nem ad kellemes, frissítő érzést számunkra, ezért pedig sokszor vagyunk szomjasak amely miatt sokszor érezzük magunkat betegnek. És mivel szomjasak vagyunk, de a víz rossz alternatíva az íze, szaga, és kinézete miatt, így inkább választunk valamilyen ízesített italt, amelynek az íze sokkal jobb viszont ez csak átmenetelig csökkenti szomjúságunkat, tehát ott tartunk, ahol a part szakad. Sokszor pedig muszájból iszunk egy-egy pohár vizet mert már rá vagyunk kényszerülve... ez viszont így nem jó! Szervezetünknek szüksége van a víz pótlására mert számos létfontosságú feladat ellátásában nagy szerepe van!

És igen!... a tiszta, jó minőségű ivóvíz igenis kellemes, frissítő és feltöltő hatással van testünk számára! Ha valaki egyszer megtapasztalja a különbséget a csapvíz és a tisztított víz között akkor rájön, hogy nem csak muszájból lehet vizet inni, hanem azért is mert jól esik, mert finom, mert frissítő és mert egészséges! 

11.png

 

A ,,Vízológia, minden ami víz" blogon megjelenő tartalom, így a cikkek, a képek, a videók, a honlap grafikája vagy bármely más tartalom, szerzői jogi védelem alatt áll.

szépség lakás érdekesség

2019\09\26

Milyen víz jó a babáknak?

Számos cikkünkben volt már szó a víz minőségének fontosságáról mind szervezetünk számára, mind a növények, állatok számára. Viszont arról még nem ejtettünk szót, hogy az apró kis csöppségek szervezetére milyen hatása lehet... Ezért mai bejegyzésünkben ezt a témát fogjuk kicsit boncolgatni! 

Azt már tudjuk, hogy szervezetünk megfelelő működésében nagy szerepe van a víznek, mint például az anyagcsere folyamatokban. A csecsemők, kisgyermekek anyagcseréje gyorsabb lefolyású, ezért ha folyadékszükségletük nincs megfelelően pótolva, felborul szervezetük egyensúlya, amely akár komolyabb problémákat is okozhat. De azon kívül, hogy odafigyelünk a megfelelő mennyiségű folyadékpótlásra az is fontos, hogy az a folyadék milyen minőségű! 

young-child-drinking.jpg

Alapvetően 6 hónapos kor alatt ( amíg kizárólag anyatejes a baba ) nincs szükség másfajta folyadékpótlásra!   6 hónapos kor után már megkezdőik a hozzátáplálás, ilyenkor érdemes elgondolkozni azon, milyen típusú folyadékot adjunk a kicsinek! A modern világ felfogásának köszönhetően nagy hangsúlyt kaptak a gyümölcslevek, különböző babateák, de a legjobb megoldás akkor is a tiszta, egészséges ivóvíz! Mert ezzel tökéletesen megalapozhatjuk gyermekünk egészségét a későbbiekre nézve!

De miért is a tiszta víz? Mert a babák, kisgyermekek szervezete még nem teljesen fejlődött ki, ami miatt fokozottan érzékeny a környezetből bekerülő szennyeződésekre és felesleges anyagokra. Ezért a legjobb választás az alacsony ásványi anyag tartalmú, mindenféle szennyeződéstől mentes folyadék, tehát a tiszta, egészséges ivóvíz!

Sok olyan kérdéssel találkoztam már, hogy jó-e a csapvíz vagy, hogy a forralt csapvíz megfelelő-e a babának? Illetve, volt olyan is, aki a babavízről, ásványvízről kérte ki véleményünket. Nos, a csapvízről volt már egy cikkünk, ahol a szervezetre való hatásáról beszéltünk, ( IDE KATTINTVA megtalálja az erről szóló cikkünket ). Tehát ha nekünk felnőtt embereknek sem a legmegfelelőbb, akkor a babákra ez fokozottabban igaz, hiszen a szervezetük gyengébb. A csapvíz forralását sokan választják még mindig mint alternatíva, viszont ez a megoldás a vízben lévő baktériumok ellen nyújt egy időre védelmet, tehát a vegyi anyagokat, nehézfémeket és egyéb szennyeződéseket nem távolítja el, ennek következtében a forralt víz nem sokkal lesz jobb, tehát ott tartunk, ahol a part szakad. De mi a helyzet a babavízzel? Nos, ez egy jó megoldás... viszont sokan vannak úgy vele, hogy felesleges kiadásnak tartják... Ehhez kapcsolódik az ásványvíz opciója is, sokan választják, de ez a megoldás sem a legmegfelelőbb, hiszen ásványi anyagokat tartalmaz, amire a babának ily formában nincs szüksége. Maga az ásványvizekről már volt egy részletes cikkünk, ahol elmagyaráztuk, miért nem ajánljuk nagy mennyiségben a fogyasztását, ( IDE KATTINTVA megtalálja a teljes cikket ). Mind ezen felül, ha fontos számunkra bolygónk állapota, akkor a tiszta ivóvíz alternatívájának keressünk inkább mást a rengeteg műanyag palack vásárlása helyett! Mert ezzel nem csak a felesleges kiadástól, cipekedéstől mentesítjük fel magunkat, hanem a környezetünkért is nagyon sokat tehetünk! 

Társadalmunk eljutott arra a szintre, hogy vannak olyan háztartási gépek, amelyek mostanra már nem luxus cikknek számítanak, ilyen például a víztisztító berendezés is. Sokan ódzkodnak még mindig tőle, mert drága, fölösleges vagy csak belenyúlnak egy olyanba, amely nem azt hozza amit ígér... számos írásunkban volt már szó róluk és arról is, hogy mi miért ajánljuk. Igaz, hogy nem egy olcsó mulatság, viszont minden szempontból megtéríti az árát háztartásunkban! Ezeknek az eszközöknek köszönhetően olyan ivóvizet kapunk, amelyet úgy ahogy van lehet fogyasztani, ezért a babák számára is megfelelő. Megszabadulhatunk a víz forralgatásától, az állandó zsugor számra vásárolandó, cipelendő ásványvizektől... egy szóval megkönnyíthetjük életünket! Mert ezzel nem csak a babának tehetünk jót, hanem saját testünknek is!

0350fa1e4a59f86e9296cdce63e591db.jpg

 

Ha egy család eljut oda, hogy kisbabát szeretne, akkor mindent megtesznek azért, hogy egészséges legyen és itt nem csak a vitaminok, a megfelelő táplálkozás a fontos, hanem az ivóvíz minősége is! Hiszen szervezetünk hibátlan működésében a víz a legfontosabb szereplő! Ezért törődjünk a témával, gondoljuk végig, hogy mi a legfontosabb számunkra és szeretteink számára...

 

 

 

A ,,Vízológia, minden ami víz" blogon megjelenő tartalom, így a cikkek, a videók, a honlap grafikája vagy bármely más tartalom, szerzői jogi védelem alatt áll.
 

2019\09\13

Amikor már testünk is megszólal!

Ha szervezetünkkel valami nincs rendben akkor az, jeleket küld számunkra, amelyek sokszor nem a legkellemessebbek. Mai cikkünkben ezeknek a jeleknek fogunk utánajárni. Pontosabban annak, mik is lehetnek azok jelek amelyekkel testünk próbál üzenni, illetve annak is utána járunk ezek a jelek mire utalhatnak!

Akkor kezdjük is azzal, hogy összeszedjük azokat a  jeleket, amelyekkel testünk üzenni akar számunkra! 

Ilyenek például az emésztőrendeszeri fájdalmak, a vastagbél fájdalom vagy a vakbélgyulladás. Ezen kívül a reumatikus izületi fájdalmak, a deréktáji fájdalmak és nyaki fájdalom is ezek közé tartozik. De talán a legszembetűnőbb és legtöbbször emlegett jelek a fejfájás, a stressz, depresszió, vérnyomás problémák, asztma, allergia, vagy a testsúly többlet, esetleg fáradékonyság, kimerültség. Úgy gondolom ezek a problémák mindenki számára ismerősek lehetnek.

waterdrop-cartoon-vector-3450262.jpgA kérdés már csak az, ezek a jelek mire utalhatnak? Egyértelmű, hogy ilyenkor mindenki  a legrosszabbra gondol... Betegség, komoly problémák, egészségügyi bajok... Viszont nem kell egyből megijedni! Mert ezek a jelek első sorban arra utalhatnak, hogy testünk szomjas, vízhiánnyal küzd. Ez egy olyan probléma, amely orvosolható saját magunk által is, még hozzá a megfelelő mennyiségű folyadék bevitellel. Ez alatt pedig a tiszta, buborékmentes ivóvizet értjük, nem pedig a koffeintartalmú italokat, teát, cukros üditők kánaánját és az alkoholt, mert ezek nem számítanak víznek, ezektől nem kapjuk meg a megfelelő vízpótlást! A megfelelő folyadékbevitelről előző cikkünkben volt már szó, ha részletesebben érdekli mennyi is lenne a megfelelő napi folyadékbevitel, akkor KATTINTSON IDE! ahol megtalálja a teljes cikket!jovem-se-sentindo-com-sede-e-pensando-em-agua_10045-139.jpg

De miért probléma a szomjúság? A víznek testünkben nagy jelentősége van, számos létfontosságú feladat ellátásában van szerepe és testünk nagyrészét is ez teszi ki, de erről már régebbi cikkünkben olvashatott vagy ha nem, akkor KATTINTSON IDE! és itt megtalálja!

Lássunk egy-két érdekességet a szomjúsággal és folyadékpótlással kapcsolatban:

  1. A testsúly többlet: az éhség és szomjúság érzet általában egyszerre jelenkezik, de legtöbbször az éhségérzet erősebb vagyis hamarabb érezzük azt, mint a szomjúságot, ezért amikor vízre lenne szükségünk akkor is inkább eszünk!
  2. Alvás könnyedség: lefekvés előtt 1 pohár víz egy csipet sóval megkönnyíti az alvást!
  3. Az ájulás és szívroham megelelőzésére is a legegyszerűbb a víz és só fogyasztása!
  4. Számos egészségügyi problémának az alapja a vízhiány!
  5. A stressz, depresszió: az agyszövetek ki nem elégített vízigénye miatt alakul ki!
  6. Fejfájás: sokszor a kevés folyadékbevitel okozza, a rendszeres vízfogyasztással  megelőzhető a sok fejfájás!
  7. Vérnyomásunk is javulhat ha megfelelő mennyiségű víz van a szervezetünkben!

13thirst-articlelarge-v2.jpg

A felsoroltakon kívül még számos olyan modern társadalom általi betegségeket is megelőzhetünk, mint a cukorbetegség, a veseproblémák és társai.

Tehát, ha odafigyelünk a megfelelő vízfogyasztásra, akkor ezek a problémák nem fajulhatnak komolyabbá... Hiszen az élet csak egészségesen élvezhető... Gondolkozzunk el kicsit azon, mi a fontos ebben a rohanó világban? 

A ,,Vízológia, minden ami víz" blogon megjelenő tartalom, így a cikkek, a videók, a honlap grafikája vagy bármely más tartalom, szerzői jogi védelem alatt áll.

 

 

szépség érdekesség

süti beállítások módosítása